Bolívia (teljes nevén: Bolíviai Többnemzetiségű Állam;[2] spanyolul Estado Plurinacional de Bolivia, kecsuául Wuliwya Suyu, ajmarául Wuliwya Llaqta) ország Dél-Amerikában. Északon és keleten Brazíliával, délen Paraguay-jal és Argentínával, nyugaton Chilével és Peruval határos.

Belvidéki ország, azaz nincs tengerpartja. 1879-ig volt tengeri kijárata a Csendes-óceánra Chile és Peru között, de ezt a területet a chilei kormány erőszakkal elvette, az ott található nitrátlelőhely miatt.

Bolívia a legek országa:

a világ legmagasabban fekvő fővárosa: La Paz
a világ legmagasabban fekvő hajózható tava: Titicaca-tó
a Föld legkiterjedtebb sósivataga: Salar de Uyuni
Dél-Amerikában itt a legnagyobb az indián őslakosság aránya (a népesség 55%-a indián)
Dél-Amerika legszegényebb országa

 
 Földrajz
 
Domborzat
Bolívia nyugati harmadán az Andok vonulatai, keleti kétharmadán hegy-, domb- és síkvidék terül el.

Az Andok Peru északi határától kezdődően egymástól erősen eltávolodó két fő vonulatot alkot, amely a Nyugati-Kordillerák és a Keleti-Kordillerák. A két Kordillerák között a Bolíviai-magasföld, más néven Altiplano helyezkedik el. A Nyugati-Kordillerák kialudt vulkánjainak csúcsai 6000 m fölé emelkednek (a Nevado Sajama 6542 m magas). A Keleti-Kordillerák főként üledékes kőzetekből áll. Völgyeiben bő vízű folyók futnak, északon az Amazonasba, délen pedig a Pilcomayo felé. A Keleti-Kordillerák is hordoz rendkívül magas csúcsokat:

Nevado Sajama: 6542 m
Ancohuma (Nevado Jankho Uma): 6427 m
Illampú 6421 m
Az Altiplano nagyjából 1000 km hosszú és átlagosan 250 km széles, 3600–4000 m magasan elterülő fennsík. A jégkorszakban tórendszer volt a területen, ennek maradványa a Titicaca-tó és a Poopó-tó. Ez az ország legsűrűbben lakott területe.

Az Andoktól keletre fokozatosan lejtő hegy- és dombvidék (Yungas) található, amely északon az Amazonas-medence, délen a Gran Chaco alföldjébe simul. A Yungastól keletre alacsony domb- és sík vidék, az Ilano helyezkedik el.

 Vízrajz
Bolívia legnagyobb folyóit az amazonasi selván találjuk, amelyek a következők:

Madre de Dios (a név jelentése: Istenanya)
Beni
Mamoré
Río Grande (Nagy folyó)
Guaporé
Az Amazonas vízgyűjtő területén végül a Madeira gyűjti össze ezeknek a folyóknak a vizét. Az Altiplanón található a Peruba átnyúló Titicaca-tó, amelynek felesleges vízét a hajózható Desaguadero folyó vezeti le 370 km hosszan a sós vízű Poopó-tóba, melyet végül a sós-mocsaras Salar de Uyuni nyel el. Az ország déli részéről a Paraguay folyó, a Pilcomayo, a Parapetí és a Tarija folyók tartanak a Río de la Plata medencéjébe.

 Éghajlat
Éghajlati területei: egyenlítői, szavanna és hegyvidéki. A trópusi síkságok, a Llanók (északon az Amazonas őserdeivel, délen a Chaco szavannáival) évi középhőmérséklete 25 °C, az évi csapadék mennyisége északon 1400–2000 mm, délen 500–1000 mm. Az Andokban a tengerszint feletti magasság növekedésével csökkenő évi középhőmérsékletnek megfelelően alakultak ki az egyes éghajlati területek. Az 1000 m-ig terjedő tierra calientére (forró éghajlatú terület) az egyenletesen magas hőmérséklet és a bőséges csapadék jellemző. Az 1000 és 2000–2200 m közötti tierra templada (mérsékelt hőmérsékletű terület) évi 17-20 °C-os közép-hőmérsékletű és kevésbé csapadékos. A 3000–3700 m-ig emelkedő tierra fria (hűvös terület) jellemzője a 10-14 °C évi középhőmérséklet, a nagy napi hőmérsékleti ingás és a kevés csapadék. A tierra gelada (hideg terület) 4800 m-ig tartó övezetének 10 °C alatti évi középhőmérsékletéhez mindennapos éjszakai fagyok és kevés csapadék társul. (Az Altiplano északi részére 550–600 mm, a déli vidékére 250 mm hull.) A hóhatár 5400–5500 m.

 Élővilág, természetvédelem
Az Andok növényvilága: kaktusz, cserjék, kistermetű fák, fűfélék.

Az Andok állatvilága: puma, róka, szarvas, pápaszemes medve, láma, alpaka, guanako, vikunya, csincsilla, vad tengerimalac, andoki kondor, bóbitás karakara, dél-amerikai fogoly, kolibri (120 faj).

A pampa állatvilága (folyók és a szárazföld): majom, papagáj, édesvízi delfin, kajmán, teknős, vízidisznó, madarak.

A Cacho-vidék állatvilága: jaguár, pekari, tapír, hangyászsün.

Az őserdő növényvilága: gumifa, fojtófüge, orchidea, páfrány, bromélia.

Az őserdő állatvilága: rovarok, jaguár, pekari, papagáj, tukán, gém, kócsag, szultántyúk, majom (több faj), vízidisznó, tengeritehén, kajmán, kígyó, szárazföldi teknős, vaddisznó, tapír, piranha.

Perun kívül Bolíviában nem tiltott a kokalevél (a Coca-Cola egyik névadója) termesztése.

 Nemzeti parkjai
Parque Nacional Madidi (A parkról spanyol és angol nyelven)
Torotoro Nemzeti Park
Pantanal Matogrossense Nemzeti Park
 Természeti világörökségei
2000-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára a Noel Kempff Mercado Nemzeti Park.[3] A nemzeti park egy része Amazonas vidéki esőerdő, más része az erre lejtő, szavannával fedett hegyvidék. Az emberi tevékenységtől nem érintett vidék.

 Története 

 Európaiak előtt
A Peru felől érkező indiánok kezdték el benépesíteni i. e. 1500 körül.

Az első kultúra, amely – a korai horizont idején – i. e. 900–200 között erre a területre is eljutott a Chavín-kultúra volt.

I. e. 200-tól i. sz. 600-ig – a korai átmeneti időszakban – a Titicaca-tó bolíviai oldalán az úgynevezett Tiahuanaco kultúra volt a meghatározó. Később, a 15.századtó az Inka Birodalom része lett ez a terület.

 Gyarmati időszak
Az európaiak közül elsőként a portugál Alejo Garcia járt ezen a vidéken. A spanyol hódítás Diego de Almagro nevéhez fűződik, aki Peruból induló chilei expedíciója (1535-37) során vágott keresztül Bolívián. A spanyolok 1538-ban alapították La Plata-Charcas (ma Sucre), 1548-ban Nuestra Señora de la Paz (ma La Paz) városát. A ma Bolíviának ismert terület Felső-Peru néven 1543-tól a limai alkirály joghatósága alatt állt. 1545-ben egy Diego Huallpa nevű indián fedezte fel Potosi ezüstlelőhelyeit. A bolíviai ezüstbányák révén Felső-Peru volt a 16-18. században a spanyol világbirodalom leggazdagabb és legnépesebb gyarmata. Bennszülöttek dolgoztak a bányákban (A spanyolok folytatták a mita nevű prekolumbián kényszermunka rendszert.) A gyarmaton több szerzetesrend is folytatott missziós tevékenységet. A Chaco nehezen megközelíthető vidékén a 17.századtól a jezsuiták hoztak létre missziókat, majd a század végétől a ferencesek is csatlakoztak a térítő munkához. 1624-ben Chuquisacában egyetemet alapítottak, ahol külön ajmara tanszék működött. 1776-ban Felső-Perut elszakították a vele szervesen összetartozó területektől, s a Río de la Plata Alkirálysághoz csatolták. A 18.század végére az ezüstbányák kimerültek. A század folyamán az indiánok többször megpróbáltak fegyverrel is javítani a helyzetükön: 1780-81-ben az utolsó inka uralkodó leszármazottja, Túpac Amaru vezetésével zajlott le a Latin-Amerika legnagyobb indián felkelése. A spanyol király hatalma a napóleoni háborúk idején gyengült meg, a gyarmati hatóságok önállósága kényszerűen megnőtt.

 A köztársaság és a gazdasági instabilitás
A 19. század nagy részében az ország történelmét a gazdasági hanyatlás és a politikai anarchia jellemezte. 1803-tól 1825-ig Potosí ezüstbányáinak termelése 80%-kal csökkent. A kreolok és a meszticek egyenjogúságért folytatott mozgalmai függetlenségi törekvésekkel párosultak. A terület az Antonio José de Sucre tábornok vezetésével megvívott ayacuchói csata eredményeként szabadult fel. A függetlenséget 1825. augusztus 6-án a chuquisacai kongresszuson kiáltották ki. Ez az esemény Simón Bolívar nevéhez kötődik, mivel tiszteltére nevezték el az országot Bolivíának, melynek Bolivar lett a protektora, Sucre pedig az első elnöke.

1836-ban Bolívia Andres de Santa Cruz marsall vezetésével lerohanta Perut, hogy visszahalyezze tisztségébe az ottani letett elnököt, Luis Orbegeso tábornokot. Peru és Bolívia konföderációra lépett, aminek Santa Cruz lett a fővédnöke. A Konföderáció meg Chile közötti feszültség következtében Chile hadat üzent a Konföderációnak 1837. május 9-én. A perui-bolíviai seregek több jelentős győzelmet arattak: megverték az argentin expedíciós sereget és az első chilei expedíciós sereget. Az utóbbi csata helye Arequipa város közelében volt, Paucarpata mezején.

Az ugyanitt megkötött békeszerződést chilei csapatok parancsnoka és perui lázadó seregek vezetői felhatalmazás nélkül írták alá. A szerződés szerint a chileiek kivonulnak Peruból és Bolíviából, visszaadják a Konföderáció elfogott hajóit, normalizálják a gazdasági kapcsolatokat és Peru Chilével szemben fennálló adósságát kifizeti a Konföderáció. Ez a szerződés közfelháborodást váltott ki Bolíviában és a kormány lemondani kényszerült. A chileiek megszervezték második expedíciós hadseregüket és a Konföderáció erőit megverték Yuangay mezején azokkal a fegyverekkel és felszerelésekkel, amelyeket Santa Cruz adatott át nekik. A vereség után Santa Cruz Ecuadorba menekült és a Peru-Bolívia Konföderáció felbomlott.

A függetlenségét visszanyert Peru elnöke, Gamarra tábornok megtámadta Bolíviát. A perui hadsereg döntő vereséget szenvedett az Ingaví melletti csatában 1841. november 20-án, ahol maga Gamarra tábornok is elesett. A bolíviai hadsereg ellentámadását José Ballivián tábornok vezette, és elfoglalta Arica perui kikötőt. 1842-ben a két fél békeszerződést kötött és véget vetett a háborúnak.

A korai 19. század gazdasági és politikai instabilitása nyomán Bolívia gyenge ország volt. Ez megmutatkozott a csendes-óceáni háborúban (1879-83), amikor elvesztette tengeri kijáratát és a környező guano bányákat. Bolívia tengeri kijárata addig Antofagasta kikötő volt, ekkor Chiléhez került. Függetlensége óta Bolívia területének több mint a felét vesztette el háborúk következtében. Így elvesztette Acre államot (gumitermelése volt jelentős), amelyet Brazília beszélt rá, hogy váljon ki Bolíviából és csatlakozzék Brazíliához 1903-ban. (Petrópolisi szerződés).

Az ezüst világpiaci árának emelkedése Bolívia számára a viszonylagos virágzást és politikai stabilitást hozta az 1800-as évek vége felé. A 19. század korai éveivel szemben az ón vette át az ország számára a legfontosabb jövedelemforrás szerepét. A gazdasági és társadalmi elit által kontrollált kormányok sora a 20. század harmincas éveiig a laissez-faire gazdaságpolitikáját folytatta.

A benszülött lakosság - akik a lakosság többségét adták - életkörülményei szánalmasak maradtak. Primitív körülmények között dolgoztak a bányákban és a feudális nagybirtokokhoz nagyon hasonló mezőgazdasági üzemekben, kizáródtak az oktatásból, lehetetlen volt számukra a vállalkozás és a politikai életben való részvétel. Bolívia vereséget szenvedett a Chaco-háborúban (1932-35). Ez fordulópont az ország történetében. Az 1938-as Buenos Aires-i békeszerződés a vitatott területeket Paraguaynak ítélte, Bolíviának le kellett mondania a Gran Chaco mintegy 70%-áról. A háború gazdaságilag tönkretette az országot, nagy elégedetlenséget váltott ki a lakosság körében, egyedül az "ónbárók" (például Patiño, Aramayo, Hochschild) számára járt haszonnal. A civil politikusok komprommittálódása lehetővé tette, hogy 1936. májusában katonai junta vegye át a hatalmat. Jelentős államosításokat hajtottak végre, kisajátították a Standard Oil Co. vagyonát, állami ellenőrzés alá vonták a bankokat és a kőolajtermelést. 1937. júliusában újabb katonai kormány alakult, amely az "ónbárók" befolyásának visszaszorítására törekedett, a bányák devizabevételét állami ellenőrzés alá vonta, s új alkotmányt adott ki, amelyben az ország ásványkincskészletét állami monopóliumnak nyilvánították. Később a Standard Oilt kártalanították, s az "ónbárók" is visszakapták korábbi kedvezményeiket. Bolívia 1943. április 7-én hadat üzent Németországnak. A II. világháború után az országban erős amerikai befolyás érződött és a gazdasági nehézségek fokozódtak, a lakosság elégedetlenségét egyre gyakoribb sztrájkok jelezték.

 A Nemzeti Forradalmi Mozgalom felemelkedése (1951)
A Nemzeti Forradalmi Mozgalom széles bázison alakult ki. 1951-ben győzött az elnökválasztáson, de az addigi hatalom ezt nem ismerte el. Inkább katonai puccsot hajtottak végre. Erre 1952-ben sikeres forradalom tört ki. Víctor Paz Estenssoro elnöksége alatt a Mozgalom erős népi támogatással, programjának megfelelően bevezette az általános választójogot, a széles körű földreform nyomán megteremtették a falusi oktatás rendszerét és államosították az ország legnagyobb ónbányáját.

Tizenkét évi zavaros uralom után a Mozgalom kettészakadt. 1964-ben Paz Estenssoro elnök harmadik időszakát megszakítva egy katonai junta került hatalomra. 1966-ban a junta elnöke, René Barrientos Ortuño lett az elnök, aki 1969-ben meghalt. Ezután gyenge kormányok sora következett. A közrend megingásától megriadva a katonák 1971-ben Hugo Banzer Suárez ezredest tették meg elnöknek. (Később tábornok lett). Banzert 1971-74 között a Forradalmi Mozgalom is támogatta. 1974-ben a hadsereg tagjainak egy csoportja, akiknek nem tetszett Suárez politikája, civilekkel váltotta fel a kormányt és felfüggesztettek minden politikai tevékenységet. A gazdaság gyorsan nőtt Banzer uralma alatt, de az emberi jogok megsértése és a folyamatos pénzügyi válság miatt támogatottsága elenyészett. Végül 1978-tól Bolíviára ismét a politikai zavarok időszaka köszöntött.

 Katonai kormányok: García Meza és Siles Zuazo (1978-1982)
Az 1979-es és az 1981-es választásokat csalások jellemezték. Puccsok, ellenpuccsok és ügyvivő kormányok váltották egymást. 1980-ban Luis García Meza Tejada tábornok kegyetlen és véres államcsínye nem élvezte a közvélemény támogatását. Azzal teremtett békességet, hogy megígérte, csak egy évig marad a hatalomban. (Az egy év leteltével a televíziós választási kampányában populáris jelszavakat hangoztatott, mint "Bueno, me quedo" - "Rendben, maradok" [elnök]. Röviddel később letették posztjáról.) Elnökségét az emberek jogok rendszeres megsértése, a kábítószer-kereskedelem és az elrontott gazdaságpolitika jellemezte; elnöksége alatt az infláció, amely korábban a bolíviai gazdaság rákfenéje volt, ismét megjelent. Később elítélték különböző bűnökért, köztük gyilkosságért, és miután Brazília kiadta, 1995-ben megkezdte harmincéves büntetésének letöltését.

Mikor 1981-ben katonai lázadás eltávolította García Mezát, három másik katonai kormány következett tizennégy hónap alatt. Közben Bolívia gondjai csak nőttek. A katonák nyomására az 1980-ban megválasztott Kongresszus új államfőt választott. 1982 októberében, 22 évvel azután, hogy vége lett elnöki hivatala első időszakának (1956-60), Hernán Siles Zuazo ismét elnök lett.

 Sánchez de Lozada és Banzer: a gazdaság liberalizálása (1993-2001)
Sánchez de Lozada kiterjedt gazdasági és társadalmi reformtervet hajtott végre. Kormánya által végrehajtott legdrámaibb változás a privatizációs program volt, amelynek során beruházók, általában külfödiek, 50%-os tulajdonrészt és az irányítás jogát szerezték meg közszféra vállalataiban, így az állami olajvállalatot, a hírközlési rendszert, a légitársaságokat, a vasutakat és a villamos hálózatot adták át a tőkés beruházóknak. Ezt a reformot és a gazdaság átalakítását hevesen ellenezték a társadalom legkülönfélébb csoportjai. 1994-1996-ban gyakori és heves tiltakozó megmozdulások voltak, különösen La Pazban és a Chapare nevű coca-levél termesztő régióban. Sánchez de Lozada kormánya pénzügyi kompenzációt nyújtott azoknak, akik önként felhagytak az illegális coca-levél termesztésével. Ez a politika csak csekély mértékben tudta csökkenteni a coca-termést, és az 1980-as évek közepén Bolívia adta a világ coca termésének egyharmadát, amit aztán feldolgoztak kokainná.

Ekkoriban a munkásszervezetek gyűjtőszervezete, a Central Obrera Boliviana (COB) egyre kevésbé tudta befolyásolni a kormánypolitikát. Az 1995-ös tanítósztrájk azért szenvedett vereséget, mert a COB nem tudta támogatásukra mozgósítani sok tagját, beleértve az építőipari és gyáripari munkásokat. Az állam részleges rendkívüli állapotot vezetett be, hogy megelőzze a tengődő tanítók mozgalmának kirobbanását. A tanítókat trockisták vezették, és szakszervezetük volt a COB legharcosabb tagja. Bukásuk a COB nagy kudarca volt. A COB-ot belső korrupció és harcképtelenség is besározta 1996-ban.

Az 1997-es választásokon Hugo Banzer tábornok, az ADN párt jelöltje és korábbi diktátor (1971-1978) a szavazatok 22%-ával győzött, míg ellenfele, a Forradalmi Mozgalom jelöltje 18%-ot kapott. Banzer tábornok a pártok széles koalíciójával megszerezte a bolíviai Kongresszus helyeinek többségét. A Kongresszus őt választotta elnöknek és 1997. augusztus 6-án iktatták be. Választási kampányában Banzer tábornok az állami olajtársaság privatizációjának leállítását ígérte. Amikor szembesült Bolívia gyenge tárgyalási pozíciójával a nemzetközi társaságokkal szemben, másképpen beszélt. A Banzer kormány lényegében folytatta elődjének szabad piacot építő és privatizáló politikáját és az 1990-es évek közepének aránylag jelentős gazdasági növekedése folytatódott hivatali idejének három éve alatt. Ekkor azonban globális, regionális és hazai hatások együttese a gazdasági növekedés lehanyatlását hozta. Argentína és Brazília pénzügyi válsága, exporttermékeinek alacsony világpiaci ára, és a coca-szektor foglalkoztatottságának csökkenése a bolíviai gazdaságot recesszióba szorította. A közvélemény ezen kívül nagy jelentőséget tulajdonított a korrupciónak. Ezek a tényezők a növekvő társadalmi elégedetlenséggel együtt határozták meg Banzer elnökségének második felét.

Elnökségének vége felé Banzer különleges rendőri egységeket állított fel, hogy fizikailag megakadályozzák a cola-termesztést Chapare régióban. Ez azonnali és drámai csökkenését okozta az illegális cola-termesztésnek, így Bolívia viszonylag kicsi ellátója lett a kokain-gyártásnak. Ennek nyomán sokan munkanélkülivé váltak és a városokba mentek, különösen Palo Altóba és La Paz nyomornegyedeibe. A Jaime Paz Zamora által vezetett MIR párt Banzer koalíciós partnere volt Banzer egész időszakában, és támogatta ezt a politikát(Méltóság Tervnek hívták).

2001. augusztus 6-án rákja miatt Banzer lemondott hivataláról. Kevesebb, mint egy év múlva meghalt. Banzer Egyesült Államokban tanult alelnöke, Jorge Fernando Quiroga Ramírez töltötte ki az elnöki időszak utolsó évét.

 Legújabb események
2007-ben Evo Morales elnök alkotmányos reformokat hajtott végre, melyek deklarált célja, hogy nagyobb beleszólást adjon a szegényeknek az ország ügyeibe. A szocialista reformokat négy földgázban gazdag, többségében fehér lakosságú kelet-bolíviai tartomány december 16-án megelégelte, és egyoldalúan gazdasági autonómiát hirdetett: adóbevételeinek csak egyharmadát adja tovább a kormánynak. Úgy érezték, hogy ők fizetik a szegényebb régiók kiadásait: a földgáztermelő tartományokban a lakosság 35%-a él, de a nemzeti össztermék több mint háromnegyede származik innen. Az időzítés hátterében az állt, hogy két héttel később újabb alkotmánymódosító népszavazásokra készültek, melyek további államosítást jelenthetnének. November óta tüntetések is vannak a reformok ellen.

 
 Általános adatok
Írástudatlanság: 17%

 Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás
A népesség kb. háromnegyede indián (55%), főként kecsua (30%) és ajmara (25%), de elég nagy részt tesz ki a mesztic (30%) lakosság is. Az ország fennmaradó népessége (15%) kreol és fehér.

A népesség 85%-a az Andokban él, ezen belül is 60%-uk az Altiplanón, La Paz körül. Nagyon magas, évi 2,6%-a természetes szaporodás. A lakosság több, mint 40%-a 20 év alatti, a városlakók aránya 51%. A lakosság 92,5%-a római katolikus, 2,3%-a a bahái vallás követője. Katolikus érseki központok: Cochabumba, La Paz, Santa Cruz de la Sierra, Sucre.

 Gazdaság
Agrárország, a GDP 17,2%-a mezőgazdaságból, 28,3%-a az iparból, 54,5%-a a szolgáltatásokból származik. A mezőgazdaság az aktív népesség 47%-át, az ipar 9%-át, a kereskedelem 10%-át, a tercier szektor 34%-át foglalkoztatja. A munkanélküliség aránya eléri a 18%-ot.

 Mezőgazdaság
Az ország lakossága – az aktív népesség közel fele – főként a mezőgazdaságból él:

cukornád: Titicaca-tó északi partja
gyapot
kávé: főváros környéki keleti lejtők
citrusfélék
A kisbirtokok, a kisgazdaságok jellemzők inkább, de a kistermelők szegények, ezért gazdaságaikat nem tudják fejleszteni, modernizálni.

Perun kívül az egyetlen ország Bolívia, ahol a kokalevél (a Coca-Cola alapanyaga) termesztése nem tiltott. A termesztett kokalevél kb. 4/5-e kokain alapanyagként hasznosul.

Az állattenyésztés területén a láma, az alpaka, a szarvasmarha és a juh tenyésztése terjedt el.

Az Amazonas-medence dzsungellel borított területe és a Gran Chaco száraz, cserjés síksága szinte lakatlan, míg a Yungas csapadékban gazdag, termékeny völgyei és szubtrópusi éghajlata ideális különböző trópusi gyümölcsök, kávé, kakaó, dohány, kokacserje és zöldségek termesztésére.

 Ipar
Ásványkincsekben gazdag ország:

arany
cink
ezüst
ónérc: La Paz, Oruro, Potosi
kőolaj: Délkelet-Bolívia, Camiri
földgáz: Santa Cruz, Chuquisaca
Gazdaságának alapja a bányászat, de az ásványkincseknek csak egy részét dolgozzák fel, azt is csak részlegesen és így kerül exportra.

Korábban csak ezüstöt bányásztak, de 1895-ben megkezdődött az ón bányászata is. Kezdetben a világ második óntermelő országa volt, de 1988-ban már csak a 8. helyen szerepelt.

A húszas évek óta folyó kőolaj- és ércfeldolgozás mellett jellemzőek a könnyű- és élelmiszeripari ágazatok is.

 Kereskedelem
Legfontosabb exportcikkei: ón, arany, ezüst, cink, réz és a földgáz, amit csővezetéken Brazíliába és Argentínába szállít. A többi terméket elsősorban a chile Arica kikötőjén keresztül exportálja, ahova a La Paz-Arica vasúton szállítják. A mezőgazdasági termékek közül kávét, cukrot, szóját, gyapotot, fát, szarvasmarhát ad el külföldre.

Importja főleg élelmiszerekből, bányagépekből, élelmiszerből és járművekből tevődik össze.

Legfontosabb kereskedelmi partnerei: USA, Argentína, Brazília, Kolumbia, Peru, Chile és Nagy-Britannia.

 Turizmus
Az Altiplanón, nem messze a Titicaca-tótól láthatók az Ajmará Birodalom egykori központjának, Tiahuanaconak a romjai. Tiahuanaco három övezetre tagolódik: Calasasaya, paloták és templomok maradványaival, szobrokkal és a híres Nap-kapuval; Acapana, egy 15 m magas földpiramis; Puma-puntu, az a Puma-kapu. A gyarmati időszakból származó egyházi és világi épületek sok helyütt láthatók. Ezek a késő reneszánsztól az érett barokkig terjedő stílusokban épültek. Középkategóriájú, vagy igen szerény szállodák a nagyobb városokban találhatók, luxusszállók csak La Pazban és Santa Cruzban akadnak.

Javasolt oltások Bolíviába utazóknak:

Hastífusz
Hepatitis A (magas a fertőzésveszély)
Sárgaláz
Malária ellen tabletta van. (Észak-Bolívia, és Bolívia-Paraguay-Argentína határa mentén nagy a kockázata a fertőzésnek).

Javasolt oltás bizonyos területekre

Kolera (Bolívia, Brazília és Peru határai mentén fordulhat elő).
Veszettség
Kötelező oltás, ha fertőzött országból érkezik/országon át utazik valaki:

Sárgaláz