Barbados a Karib-térség egy kis szigetállama,

 Földrajza
 Domborzata
A Kis-Antillák szigete, északkeleti felén alacsony hegy-és dombvidék fekszik. Legmagasabb pontja, a Mount Hillaby is csak 340 méter. Többi része sík vidék.

 Vízrajza
A sziget legnagyobb részét korallzátonyok övezik.

 Éghajlata
Barbados éghajlata trópusi. Egész évben meleg van: 20-32 °C. Az esős évszak júliustól november közepéig tart. Ilyenkor van melegebb, a levegő páratartalma magas. Ez a trópusi viharok időszaka. Barbadost aránylag ritkán sújtják pusztító hurrikánok.

 Történelme
 A brit gyarmatosításig
Az első indiánok Venezuela felől érkeztek 350 körül. Arawakok érkeztek a második hullámban Dél-Amerikából, 800 körül. Arawak települések maradványait tárták fel a szigeten Stroud Point, Chandler Bay, Saint Luke's Gully és Mapp's Cave nevű helyeken. Az arawakok és egyéb helybeliek leszármazottai szerint a sziget eredeti neve Ichirouganaim volt. A XIV. században a betelepülők harmadik hullámával karibok érkeztek Dél-Amerika felől, kiszorították az arawakokat és a salodoid-barrancoid népet. A következő néhány évszázadban a karibok - mint korábban az arawakok és a salodoid-barrancoid nép is - elszigetelve élt a szigeten.

Barbados nevének eredete vitatott. A portugálok adták ezt a nevet a sziget felfedezésekor. A legkorábbi említés portugál hivatalos dokumentumon 1511-ből származik, és Ilha dos Barbados (szakállasok szigete) néven hivatkozik a szigetre. Vitatott, hogy mire vonatkozik a szakállas jelző. Vannak, akik szerint a szakállas fügefáról (Ficus citrifolia) van szó, amelyet az indiánok hoztak magukkal, mikor letelepedtek. Mások szerint a külső zátonyokon habzó víz emlékeztetett szakállra. Az 1519-ben megjelent, Genovában Vesconte de Maggiola által készített térkép Barbados helyét és nevét jól mutatja Tobagótól északra.

A portugál hódítók a legyőzött karibokat rabszolgamunkásként alkalmazták az ültetvényeken. Más karibok elmenekültek a szigetről.

 Az ültetvényesek gyarmata
Amikor 1625-ben brit tengerészek partra szálltak a mai Holetown helyén a karibi parton, a szigetet lakatlannak találták. A brit telepesek 1627-1628-as érkezése és a függetlenség 1966-os elnyerése között a sziget megszakítatlan brit uralom alatt állt. Nevezetes, hogy Barbados korán kapott jelentős helyi autonómiát. A képviselőház 1639 óta ülésezik. A kezdeti idők jelentős brit figurája Sir William Courten.

Az 1620-as évektől kezdve egyre több fekete rabszolgát hoztak a szigetre. Ötezer helybeli halt meg sárgalázban 1647-ben. Az 1640-es években az angol polgárháború idején királypárti ültetvényesek több száz rabszolgát végeztek ki, mert féltek, hogy körükben elterjednek a leveller eszmék, ha a Parlament átveszi az ellenőrzést Barbados felett.

Nagyszámú kelta eredetű ember - írek és skótok - érkezett Barbadosra szerződéses szolgaként. A következő évszázadokban a kelta lakosság volt az ütköző az angolszász telepesek és a nagy afrikai lakosság között. A kelták szolgáltak a gyarmati milíciában, de jelentős szerepük volt az afrikai rabszolgák lázadásaiban is. 1659-ben skótokat és íreket szállítottak rabszolgaként a szigetre, II. Jakab király és dinasztiája szintén küldött skótokat és angolokat ide: például az Monmouth-lázadás leverése után 1685-ben. Ezeknek a fehér rabszolgáknak mai leszármazottait vöröslábúaknak (helyi megnevezéssel: ecky becky) hívják, és ma a modern Barbados legszegényebb lakói. Nagyarányú volt az összeházasodás a sziget afrikai és kelta lakossága között.

Ahogy szigorodtak a rabszolgatartásra vonatkozó szabályok, a sziget egyre érdektelenebbé vált a szegény fehérek számára. Fekete vagy rabszolga törvények születtek 1661-ben, 1676-ban, 1682-ben, 1688-ban. A törvényekre válaszul számos rabszolgafelkelést robbantottak ki, vagy terveztek, de mind sikertelen maradt. Ezek a törvények kiszélesítették a szakadékot a rendes fehér szerződéses munkás és a rabszolga között. A rabszolgák importja gazdaságilag egyre jobban megérte a gazdag telepesek számára, akik domináltak a sziget gazdasági és politikai életében. Arra gondoltak, hogy mivel a négerek jobban bírják a trópusi betegségeket és az éghajlatot, mint a fehér rabszolgák, csökkenteni kell a fehér lakosság létszámát. Ennek ellentmondott, hogy sok szegény fehér, akik a szomszédos szigetekre vándoroltak be, bírta a trópusi éghajlatot. Mindezen folyamatok eredményeként Barbados lakossága, amely a XVII. században főleg kelta volt, a XIX. századra túlnyomó fekete többségűvé vált.

Mivel a cukortermesztés volt a gazdaság fő ága, a kezdeti brit telepesek kisbirtokait nagy ültetvények váltották fel. A birtokukat vesztett kisbirtokosok közül sokan az észak-amerikai brit gyarmatokra települtek át, különösen Dél-Karolinába. Az ültetvényeken való munkára nyugat-afrikai néger rabszolgákat importáltak Barbadosra és a többi karibi szigetre. A britek 1807-ben tiltották be a rabszolgakereskedelmet. 1816-ban tört ki a sziget történetének legnagyobb rabszolgalázadása. Ezer ember halt meg, 144 rabszolgát kivégeztek és 123-at besoroztak a királyi hadseregbe. 18-év múlva, 1834-ben tiltották be a rabszolgatartást a Brit Birodalomban. Barbadoson és a többi nyugat-indiai szigeten a teljes szabadságot négy évig tartó átmeneti időszak után kapták meg.

 Modern Barbados
1884-ben a barbadosi Mezőgazdasági Társaság levelet küldött Sir Francis Hincks számára, amit a nyilvánossággal is megismertetett. Hincks akkoriban jelentős közéleti szerepet játszott Kanada domíniumban. Ebben a levélben a Társaság felvetette annak lehetőségét, hogy Barbados csatlakozna Kanadához. Kanadában vita alakult ki a kérdésről. 1952-ben a Barbados Advocate című újság megkérdezett számos jelentős barbadosi személyiséget, poltikusokat, jogászokat, üzletembereket, valamint Sir Thedore Bankert, a barbadosi képviselőház akkori elnökét, aki később a Szenátus első elnöke lett, és másokat. A körkérdés nyomán az újság úgy találta, hogy a megkérdezettek körében népszerű az gondolat, hogy az éppen megalakítás alatt álló Brit Nyugat-Indiai Közösség kapjon teljes dominiumi státust és együtt öt éven belül csatlakozzanak Kanadához.

A brit eredetű ültetvényesek és kereskedők domináltak a helyi politikában, mert magas jövedelmi küszöbhöz kötötték a választójogot. A lakosság több mint 70%-a, meg a jogfosztott nők ki voltak zárva a demokratikus folyamatokból. Ez így volt az 1930-as évekig, amikor az egykori rabszolgák leszármazottai elkezdtek politikai jogokat követelni. Ennek a mozgalomnak egyik vezetője volt Sir Grantley Adams, aki 1938-ban megalapította a Barbadosi Munkáspártot. Ennek mai neve Barbadosi Haladó Liga. A monarchia megbízható támaszaként Adams és pártja több jogot követelt a szegények számára. 1942-ben valamivel haladóbb kormányzat alakulhatott, mert a választójog jövedelmi határát leszállították és a nők is szavazati jogot kaptak. 1949-ben az ültetvényesek elvesztették ellenőrzésüket a kormány felett és 1958-ban Adams lett Barbados miniszterelnöke.

1958-tól 1962-ig Barbados tagja volt a Nyugat-Indiai Szövetségnek, amely szervezetet lerombolták tagjai érdekkülönbségei és széthúzó nemzeti öntudata. Ez a szövetség egyébként a térség brit gyarmatait tömörítette és korlátozott törvényhozó hatalommal rendelkezett. Adams volt ennek első és egyetlen miniszterelnöke, de törekvései sikertelenek maradtak a szövetség rendszere és amiatt, hogy a monarchia intézményének következetes védelmét politikai ellenfelei úgy értelmezték, hogy ki szeretné terjeszteni hatalmát az ő országukra. Ekkor Walton Barrow, egy elszánt reformer lett a népi törekvések új szószólója. Barrow elhagyta a Munkáspártot és megalakította a Demokratikus Munkáspártot, Adams konzervatív kormányzatának liberális alternatívájaként. Barrow számos haladó szociális programot kezdeményezett, ilyen volt az ingyenes oktatás minden barbadosinak, meg az iskolai étkeztetés bevezetése. 1961-ben Barrow felváltotta Adamsot a miniszterelnöki székben és pártja lett a kormány fő ereje.

Amikor a Nyugat-Indiai Szövetség feloszlott, Barbados visszatért korábbi státusához, önkormányzó gyarmat lett. A sziget képviselői tárgyalásokat folytattak függetlenségükről az Egyesült Királysággal az 1966-os alkotmányozó konferencián. Éveken át tartó békés demokratikus átmenet után Barbados független állam lett a Nemzetközösségen belül 1966. november 30-án. Ekkor Barrow lett az első miniszterelnök.

 Népesség
 Általános adatok
Az ország lakossága 276 000 fő, melynek 90%-a fekete, 4%-a fehér, 6%-a pedig ázsiai és egyéb származású. A lakosság 51%-a városokban él.A születéskor várható élettartam a férfiaknál 70, a nőknél 74 év. Írástudatlanság 3%.