Bahrein

(teljes nevén: Bahreini Királyság[1]) kis szigetország, monarchia a Perzsa-öbölben. A Kelet és Nyugat közti stratégiai helyzete, termékeny földje, édesvize és a gyöngyhalászat hosszú időn keresztül a városiasodás központjává tette Bahreint. A gyöngyhalászat volt a gazdaság fő ága egészen a korai 20. századig, amikor feltalálták a tenyésztett gyöngyöt és kőolajat fedeztek fel itt az 1930-as években.

 

 
 Földrajz
 

Neve arab eredetű, „két tenger”-t jelent. A négy nagyobb (Bahrein, Muharraq, Sitrah, Hawar) és harminc kisebb szigetből álló ország felszíne sík, sivatagi éghajlatú. A jelentős artézi vízkészletből eredő forrásai gazdag oázisokat látnak el évezredek óta. Legmagasabb pontja: Jabal ad-Dukhan (122 méter).

 Vízrajz
Nincs jelentősebb felszíni vízfolyás. Környezeti gondot okoz, hogy a tengerbe távozó édesvíz felborítja a partközeli vizek korábbi sóháztartását. Megváltozik így a partmenti élővilág.

 Éghajlat
Télen enyhe az időjárás. Nyáron párás forróság a jellemző. A csapadék kevés.

 
 Történelem
Az ókori Mezopotámiában Tilmun néven emlegették a számukra nagyon távoli szigetet, amellyel kereskedést folytattak (ld. Enki és Ninhurszag, 1.-30., Lu-dingirra Innin-himnuszát vagy az ún. Tilmun-himnuszt[2]), és akárcsak az Egyiptomiak Núbiát, bizonyos mértékig eszményítően megmitologizálták:

Tilmun országa fénylő, Tilmun országa szűzi, Tilmunban holló nem károg, farkas bárányt nem ragadoz.
A Perzsa-öböl bejáratánál elfoglalt stratégiai helyzete miatt uralmáért harcoltak az asszírok, a babiloniak, a görögök, a perzsák, végül az arabok, akiknek befolyására a szigetlakók felvették a muszlim vallást. A hely neve a legrégibb időkben Dilmun volt, a görögök Tylosnak nevezték, azután Awal lett. A Bahrein név arabul azt jelenti: 'két tengeré', arra utal, hogy édesvízű források vannak a sós vízzel körbevett területen.

 

 Ókor
I. e. 2300 körül Bahrein a Mezopotámiában (a mai Irakban) és az Indus-völgyben (a mai Pakisztán és India) közötti kereskedelmi utak központjává vált. Ez volt a Dilmun (más átírásban Telmun) civilizáció, amely az i. e. III. évezredben kapcsolatban állt a sumér civilizációval. I. e. 600 körül Bahrein a Babiloni Birodalom része lett. Történelmi források említik, hogy a mai Bahrein akkori neve 'Örök élet', 'Paradicsom', 'Éden' volt. Ezen kívül a 'Perzsa-öböl gyöngyének' is nevezték.

 Nagyobb államok részeként
Bahrein 629-ben tért át az iszlámra. Addig a nesztoriánus kereszténység egyik központja volt. 899-ben egy világvégét váró iszmailita szekta, a karmaták lettek az ország birtokosai, akik egy utópisztikus társadalmat próbáltak megvalósítani, amelyben minden tulajdont egyenlően osztottak szét a tagok között. A karmaták zavarokat okoztak az egész iszlám világban: adót szedtek a bagdadi kalifátustól, és 930-ban kirabolták Mekkát és Medinát, a szent Kába követ Bahreinbe vitték, és csak váltságdíj ellenében adták vissza. Végül 976-ban az Abbászidák legyőzték őket.

1521-ig, amikor a portugálok meghódították az Awal-szigeteket, Bahrein egy nagyobb régiót jelentett, amely magában foglalta a mai Szaúd-Arábia keleti részén fekvő Ahsa és Qatif tartományokat és az Awal-szigeteket. E szigetek a mai Bahrein. A régió Baszrától a Hormuzi-szorosig és Ománig terjedt. Ez volt az Iqlim al-Bahrayn (Bahrayn tartomány), lakói arabok voltak, a Bani 'Abdu l-Qays törzs leszármazottai. A portugál hódítás óta viszont a Bahrein név már a mai Bahreinre vonatkozik. A 16. századtól 1743-ig a Bahrein feletti ellenőrzés a portugálok és az irániak között váltakozott.

 A mai határok között
A késői 18. században az al-Khalifa család felszabadította az bahreini arabokat a perzsa uralom alól. Mivel fennállt a veszélye az újabb iráni hódításnak, az emirátus szerződést kötött Nagy-Britanniával és brit védnökség alá helyezte magát.

Az olajat 1932-ben fedezték fel és Bahrein hirtelen modernizációját okozta. Az egész régióban itt fedeztek fel először olajat. Az Egyesült Királysággal fenntartott kapcsolatok szorosabbak lettek, mert a britek támaszpontokat állítottak fel. A brit befolyás egyre erősebb lett az ország fejlődésével, amelynek a csúcspontja Charles Belgrave ellenőrré való kinevezése volt; Belgrave modern oktatási rendszert hozott létre Bahreinben.

A II. világháború után britellenes érzelmek terjedtek el az arab világban és Bahreinben zavargásokba torkollottak. A zavargások fókuszában a zsidó közösség állt, amelynek tagjaiból jelentős írók és énekesek, gazdasági szakemberek, mérnökök és az olajtársaságok középvezetői kerültek ki, továbbá olyan textilkereskedők, akiknek üzlete kiterjedt az egész Arab-félszigetre (nem engedték meg a zsidók állandó letelepedését Szaúd-Arábiában), és más szabadfoglalkozású elemek. Az 1947-es események következtében a zsidó közösség hátrahagyva vagyonát Bombaybe menekült, azután Palesztínában (később Izrael - a Pardes Chana negyed Tel-Avivban) és az Egyesült Királyságban telepedett le. 2007-ben 36 zsidó élt Bahreinben.

A kártérítés lehetősége sohasem merült fel. 1960-ban az Egyesült Királyság Bahrein jövőjét nemzetközi döntőbíráskodás alá helyezte és az ügy az Egyesült Nemzetek főtitkárának hatáskörébe került. 1970-ben Irán bejelentette igényét Bahreinre és a többi perzsa-öböli szigetre. Később egyezményt kötött az Egyesült Királysággal, hogy Irán nem érvényesíti igényét Bahreinre, ha más követeléseit teljesíti az Egyesült Királyság. Az ezt követő népszavazáson a bahreiniek megerősítették, hogy ők arabok és függetlenek Nagy-Britanniától és Irántól. Bahrein tagja maradt az Arab Ligának és az Öböl-menti Együttműködési Tanácsnak.

A britek 1971. augusztus 15-én vonultak ki. Az 1980-as évek magas olajárából nagy hasznot húzott Bahrein, de az áresés is súlyosan érintette. Az ország megkezdte gazdaságának diverzifikálását és az 1970-es években a libanoni polgárháborúból is hasznot húzott, ugyanis Bahreinbe települt át Bejrútból a Közel-Kelet pénzügyi központja. Korábban Libanonban erős bankszektor működött, ami kivonult onnét a polgárháború miatt.

Az 1979-es iráni iszlám forradalom után a bahreini síiták fundamentalista szervezete, a Bahrein Felszabadításának Iszlám Frontja 1981-ben sikertelen puccsot kísérelt meg. A puccsot Iránban élő emigráns síita klerikusok szervezték, élükön Hujjatu l-Islām Hādī al-Mudarrisī állt, aki a teokratikus kormányzat legfelső vezetője lett volna.

1994-ben a síiták újabb zavargásokat kezdeményeztek, mert nők is részt vettek sporteseményen. A királyságra rosszul hatottak az 1990-es évek közepének szórványos zavargásai is, amikor negyven ember vesztette életét a kormány és a fundamentalisták összecsapásaiban.

1999 márciusában Hamad ibn Isa al-Khalifah követte apját az államfői poszton és bevezette a parlamenti választásokat, szavazati jogot adott a nőknek és kiengedte a börtönből a politikai foglyokat. Ezt a mozzanatot az Amnesty International úgy jellemezte, hogy „történelmi periódusa az emberi jogoknak”. Az országot királysággá nyilvánították 2002-ben. Korábban hivatalosan „állam” volt a megnevezése, ez „királyság”-ra változott.

Manama Alkotmány, államforma
Örökletes alkotmányos monarchia

 Népesség
 Általános adatok
Születéskor várható élettartam: férfiak 71 év, nők 76 év
Népességnövekedés: 1,61%
Csecsemőhalandóság: 11‰
Írástudatlanság: 10,9%

 

 Gazdaság

 
Olajipari ország. Az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) tagja. 2013-ban új pénznemet fog bevezetni a halídzsit.

Gazdasági bevételeinek 80%-a a kőolaj és a feldolgozott szénhidrogének eladásából származik.

Hazai össztermék (GDP)/fő: 15 100 USD (2002).
Munkanélküliség: 15%.
Munkaerő: 295 000 fő.
Infláció: 0,5% (2002).

 

  Mezőgazdaság
Az oázisokban datolyát, gránátalmát, fügét és zöldségféléket termesztenek.

 Ipar
Az olcsó elektromos áramra ausztrál timföldimportra épülő alumíniumkohót és hengerművet telepítettek. Fejlett ipar jellemzi (hajóépítés- és javítás), de a hagyományos kézműves iparágaknak is nagy a szerepük. Öntöző- és ivóvízzel a ma már elapadóban lévő rétegvízforrások és tengervíz-sótalanító üzemek látják el.

 Kereskedelem
Exporttermékek: kőolaj és olajtermékek, alumínium, textíliák.
Importtermékek: gépek és műszaki berendezések, élelmiszerek, vegyszerek.
Főbb kereskedelmi partnerek: Szaúd-Arábia, USA, Japán, Németország, Egyesült Királyság, Franciaország, India, Dél-Korea.